4 szituáció, amikor jól jön a párkapcsolaton belüli hazugság

2017. március 18. 06:05 - Góra Dániel

Amikor egymás után kimondjuk a hazugság és a párkapcsolat szavakat, a legtöbbünknek automatikusan az ugrik be, hogy az egész kapcsolat működésképtelen ha a felek hazudnak egymásnak. Azonban vannak szituációk, amikor fontos lehet, ha nem az igazság hangzik el. Lássunk 4 ilyen szituációt!tumblr_o9vshpijxn1tcm6y9o1_1280.jpg

1. Amikor az exek kerülnek szóba

Az exek kérdésköre egy nagyon közkedvelt téma főleg a nők körében. Pontosan nem tudni, hogy miért, de nagyon szeretik megtudni, kivel is jártunk régebben. Most őszintén: komolyan lényeges pont, hogy kik voltak a szerelmeink a jelenlegi párunk előtt? Egyáltalán nem, hiszen a jelenben kell élni, nem pedig a múltban! Erre az esetre kiváló, ha nem mondjuk meg a teljes igazságot. Egymás után mondjunk néhány női nevet, amivel rövidre zárjuk az egészet. Azonban jó ha vigyázunk, hiszen minél több részletbe megyünk bele, annál nagyobb a lebukás veszélye!

2. Amikor nem arra az ajándékra számítottál

Előfordulhat, hogy a párunk nem igazán találja el azt, hogy milyen ajándékot vegyen nekünk és eléggé mellélő, viszont a legkevésbé sem szeretnénk megbántani azzal, hogy a nem tetszésünket nyilvánítjuk ki, hiszen sokat készülhetett erre az egészre. Nyilvánvalóan senki sem kötelez minket arra, hogy jópofát vágjunk egy olyan ajándékhoz, ami nem nyerte el tetszésünket, de ebben az esetben ez lehet a legjobb megoldás. Mi ilyenkor a legjobb döntés? Elhitetni szerelmünkkel, hogy mennyire örülünk az ajándéknak, majd egy későbbi pontban azért finoman jelezni, hogy nem teljesen tudott a kedvünkben járni. Ez így sokkal kevésbé bántó és még a béke is megmarad. Kell ennél több?

no-gif.gif

3. Amikor nem kedveled néhány barátját

Abban az esetben, ha új párt találunk magunknak a szülőkkel való találkozás mellett talán a párunk barátaival megejtett első alkalom a legnehezebb. Általában befogadóak az emberek, de adódhatnak esetek, amikor teljesen megpróbálják kiközösíteni a csapat legújabb tagját. Még ritkábban az is előfordul, hogy nem csak kiközösítik, hanem durván is bánnak a szerelmünkkel. Te legszívesebben elküldenéd az illetőt a francba, viszont nem szeretnél a kapcsolatotok elején összeveszni a pároddal, inkább így nem szólsz semmit sem. Ez azonban így nem mehet tovább, ezért ha nem is mondod el a nyílt véleményedet az adott személyről, mindenképpen jelezd a párodnak, hogy ezt így nem fogod sokáig tűrni!

gastrorandi_banner_1080x200_01.png

4.Amikor élvezed az egyedüllétet

Egy hosszú ideje tartó kapcsolatban egy idő után a felek igen nagyra értékelik az egyedül eltöltött időt. Ez minden kapcsolat egy természetes velejárója, azonban, egy kegyes hazugsággal ebből a párunk semmit nem fog érzékelni. A hiányzol és várlak haza mondat egyszerű és hatásos arra az esetre, hogy a párunk az egészből ne vegyen észre semmit sem. Ettől függetlenül is szereted a párodat, így ez az apró hazugság nem bűn az életetekben.

komment
süti beállítások módosítása