Budapestre érkezik Nicki Minaj és Future

2018. június 15. 08:00 - Góra Dániel

A világhírű hip-hop ikonok, Nicki Minaj és Future a mai napon bejelentették, hogy közös turnéra indulnak. Örömünkre a "NickiHndrxx"-turné egyik európai állomása Budapest lesz.138.jpg

Nicki Minaj és Future intenzív közös turnéjuk során összesen 50 városba látogatnak el Észak-Amerikában és Európában. A turné első állomása Baltimore, Maryland lesz 2018. szeptember 21-én. A koncertturné érinteni fog olyan helyszíneket, mint Torontó, New York, Los Angeles, München, Párizs, London, Budapest.

A két világhírű zenész jövő februárban kezdi meg "NickiHndrxx" nevű európai turnéját, amelynek a budapesti lesz a negyedik állomása 2019. február 25-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Nicki Minaj már korábban bejelentette, hogy a negyedik teljes stúdió felvételű lemezét, a “Queen”-t augusztus 10-én adja ki. A turnén a régebbi jól ismert slágerek mellett az új lemezről is hangzanak el dalok. Nicki Minaj 2010-ben robbant be a köztudatba Pink Friday albumával. Pályafutása alatt 10 Grammy-díjra jelölték, és minden idők egyik legbefolyásosabb rapper nőjének tartják. Dalait a magyar rádiók is rongyosra játsszák, slágereit mindenki ismeri.

Future is már rég letette a névjegyét a hip-hop világában. Több milliónyi kislemez és nagylemez eladással, számtalan teltházas koncerttel, milliárdnyi rádiójátszással a világ egyik legismertebb rappere. 2017-ben két hét leforgása alatt kiadta a Future című platinalemezét, valamint a Hndrxx című aranylemezét, és ezzel elnyerte az “első művész, aki két egymást követő héten kiadta két Billboard 200-as listavezető számát” címet.

A "NickiHndrxx" turné kihagyhatatlan esemény a modern hip-hop világát és a fő slágerlistákat uraló két énekes rajongóinak. A többszörös díjnyertes művészek arról híresek, hogy erőteljes energiákat hoznak a színpadra slágereik előadásakor. A két énekes együtt arra kötelezte el magát, hogy hatalmas, energikus show-t hozzanak a színpadra, és felejthetetlen estét nyújtsanak a rajongóknak.

A rajongók testközelből élvezhetik az igazi amerikai showt, az egyedi fényekkel fűszerezett színpadkép mellett, az extravagáns ruhákat, különleges táncokat és nem utolsó sorban a fantasztikus dalokat.

Jegyelérhetőségek:

  • A Nicki Minaj V.I.P Csomag értékesítés 2018 június 12-én, kedden kezdődik délelőtt 10 órakor kezdődik.
  • A nagyközönség számára a jegyértékesítés pénteken június 15-én 10 órakor indul online a www.eventim.hu oldalon, valamint Ticket express jegyirodáiban.
  • A budapesti koncert szervezője a Danubius Music Produkciós Iroda.

Kép

komment
süti beállítások módosítása